Magyar fenyőbútorok, európai színvonalon. – Etsberger Kft.

Összeállítások

Gyerekszoba sarok I.


Az ön szeretetetét és tiszteletét jól kifejezheti a gyermeke felé azzal is, hogy hozzá illő bútort vásárol neki. Napközbeni barkácsolásra, rajzolgatásra kifejezetten jó ez a kisasztal, a hozzá illő székekkel és paddal. A háttérben lévő bútorok pedig hihetetlen mennyiségben képesek elnyelni a sok-sok játékot, ruhákat, kiegészítőket.


Gyerekszoba sarok II.

Az ön szeretetetét és tiszteletét jól kifejezheti a gyermeke felé azzal is, hogy hozzá illő bútort vásárol neki. Napközbeni és éjszakai pihenésre kifejezetten jó ez a képen látható gyerekágy. A háttérben lévő bútorok pedig hihetetlen mennyiségben képesek elnyelni a sok-sok játékot, ruhákat, kiegészítőket.


Nappali (részlet)


Tágas, szellős berendezés a nappali élet színterébe. A kanapé kihúzható, igény esetén vendégággyá alakítható. A szekrények tetszőlegesen variálhatóak, bőven helyet adva a média eszközeinek is. A nyitott részekre bátran kirakhatjuk szép dísz- és emléktárgyainkat. Emellett bő helyet ad a kevésbé látványos dolgoknak, holmiknak.


Tetszőleges összeállítás I.


Akár gyerekszoba is lehetne, de vendégszobának is tökéletes ez az összeállítás. A bútorok sokfélesége nagyos sok funkciót betölt. A sarokban elhelyezett számítógépasztal akár otthoni irodának is alkalmas lehet. A nyitott polcok könyvek, dísztárgyak méltó helye, a sok pakolós rész pedig szinte elnyeli a ruhákat, egyéb kellékeket. A hatalmas tükör különösen fontos darab a lányos szobákban, de tértágító szerepe sem elhanyagolható.


Tetszőleges összeállítás II.


Ez az összeállítás szintén többféle funkciót betölthet. Vendégszobaként maximális kényelmet nyújtva alkalmi használójának. Tanuló diák albérleti szobaberendezésének is tökéletesen megfelel. Kényelmes ágy, némi ruhásszekrény, és sok nyitott polc a könyveknek, külön CD tartó a hanganyagoknak. Az íróasztal mérete ideális tanulásra, olvasásra, levélírásra egyaránt.


Tetszőleges összeállítás III.


Lehetséges példa egy kényelmes, fenyőbútorokkal berendezett hálószobára. A nagy szekrények akár a gardrób funkciót is betölthetik, a fiókos komódok pedig tökéletes helyet biztosítanak a fehérneműknek, kisebb ruhadaraboknak. A nyitott polcok különböző magasságban variálhatók, akár a családi könyvtár is elfér rajta. A franciaágy tökéletes kiegészítője a fiókos és nyitott polcos éjjeliszekrény.


Tetszőleges összeállítás IV.


Újabb példa egy hálószobára. A sarokszekrény mérete miatt nagyobb helyet igényel, kárpótlásul viszont rengeteg ruhaneműt képes elnyelni. A magasítással igazi gardróbbá is válik ez a berendezés. A tükrös szekrényajtók is igen hasznosak, tágítják a teret, és esztétikai szempontból is igen mutatósak. S talán még azt is megmutatják, hogy ki a legszebb a világon :)


Összeállítás I.


Összeállítás II.


Összeállítás III.


Összeállítás IV.


Összeállítás V.


Vissza a lap tetejére

Ismerje meg fenyőbútor termékeinket!